Az aszálykárt annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül lehet bejelenteni a kárenyhítési rendszerben.
Jó tudni, hogy a kárbejelentés nem csak a növénykultúra teljes egészére, hanem annak a részterületére is megtehető, sőt a kárbejelentést akár vissza is lehet vonni – akár a bejelentett terület egy részére is.
[27/2014. (XI. 25.) FM rendelet 4. § (5) és (11) bek.].
A kár mértékét gyakorlatilag két alkalommal állapítják meg:
Egyszer a fenti esetben (a káresemény után, de még a betakarítás előtt), másodszor pedig a tényleges hozamok alapján (a betakarítás után, a tényleges hozamok alapján).
Mindkét határozatnak komoly szerepe van a haszonbérleti, termeltetési, integrációs stb. szerződéseinknél is.


